Szerző: Fekete-Cseri Zsuzsanna
A kisgyermekes családok nehézségein úrrá lenni, szülőpróbáló feladat napjainkban. Azonban amikor a gyermek lesz a család központi meghatározója és köré szervezzük az életünket, akkor mindannyian vesztesek vagyunk.
Amikor egy baba megérkezik a családba, akkor természetes, hogy az ő szükségleteinek a kielégítése prioritást élvez az édesanyával egyetemben. Az adaptációs időszak letelte után, lassanként elindul egy egészséges rendeződési folyamat, ahol jó esetben a baba családba integrálása a cél. Az egészségesen fejlődő csecsemő életében kialakított rutinok fogják meghatározni a mindennapokat hosszú hónapokon át s ráadásul mindezt egy folyamatosan változó, rugalmas rendszerben. Ahogy a baba növekszik és ébrenlét-alvás ciklusai változnak, úgy alakulnak át a családban a gyermek körüli feladatok.
Az édesanya egyre inkább be tudja tölteni a fontos szerepeit az életében. Hiszen ő azonkívül, hogy édesanya, alkotó, teremtő erővel bíró ember, nő megfelelő szükségletekkel, feleség, szüleinek gyermeke, testvér, barátnő, munkatárs, sporttárs és tágabb közösségének is tagja. Ha csak az anyaság tölti ki az egész életét, a mindennapokból elvész egy sor fontos kapcsolat, akkor az egy beszűkült állapotot eredményez, ami rontja a harmonikus családi élet esélyeit. Nem jut elég idő és figyelem a házastársra, pedig a házasság csak akkor tud jól működni, ha mindenki kap teret és figyelmet benne. Amennyiben nem tudnak minőségi időt együtt tölteni, ha nem tudnak közös élményekhez jutni, akkor kimerülhetnek a családtagok és felborul a belső egyensúly, ami úgyszintén kihat mindenkire.
A felnövekvő gyermek egyre inkább elfoglalja magát, nem szükséges folyamatosan szórakoztatni. Az önálló játéktevékenységben alakul ki a kreativitása és szerez magának felbecsülhetetlen tapasztalatokat. Ezek a tapasztalatok sok félék lehetnek. Hozhatnak sikereket, örömöket, akadályokat, amelyeket valahogyan le kell küzdenie, kudarcokat, melyeket meg kell élnie. Tanul mindenből. Megtanulja, hogyan kell megvédenie magát egy esés közben kitámasztva kezeit, hogy megvédje az arcát a sérülésektől. Rájön, hogy mekkora ereje van, mi az, amit elbír. Mozgása ügyesedése révén kitágul számára a tér, egyre önállóbban szervezi magának a tevékenységeit. Megtanul segítséget kérni és megtanul küzdeni. Persze csak akkor, ha nem mentik őt meg mindentől. Ha biztatják, ha azzal segítik, hogy támogatják az elképzeléseit és hisznek benne. Engedik, hogy kipróbálja magát és hagyják kicsit kínlódni. Minden gyermeknek annyi szabadságot kell adni, amennyi felelősséget tud már vállalni. Ez pedig a jól szabályozott és azokat megtartott keretek között lehetséges. Pontos elvárásokkal tudjuk neki megadni a biztonságot. Amennyiben neki nincsenek feladatai az életkorának megfelelő szinten, akkor azt tudatjuk vele, hogy nincsenek kompetenciái és ő alkalmatlan az önállóságra. Például amikor egy kisgyermek már le tud vetkőzni önállóan, akkor ezt neki kell megoldania. Ha már fel tudja venni a cipőjét, akkor legfeljebb abban kell neki segíteni, hogy melyik lábra, melyik cipő való, de a többi az ő dolga.
A környezet hatásai
Ha a gyermeket olyan környezet öleli magába, amelyik minden kívánságát azonnal teljesíti és neki nem kell megküzdenie szinte semmiért, akkor nem tanulja meg, hogy mit, hogyan érhet el. Ennél sokkal rosszabb ránézve azonban az, hogy személyisége egészségtelen módon fejlődhet. Zsarnokká válhat, követelőző lehet, ebben a végletekig fejleszti kitartását és így kicsúszhat a lába alól a talaj. Motiválatlan és motiválhatatlan lehet, és nem szerez tapasztalatokat magának magáról. Az ilyen gyermek mindenkin uralkodni akar, csak önmagán nem. Nem tanul türelmet, nem alakul ki a kivárás képessége. Nem tesz erőfeszítéseket, nem lesz egészséges önértékelése és nem lesz képes egészséges önbizalommal élni.
A gyermek a világot és önmagát a világban az érzékszerveinek integrálásában és cselekedeti által éli meg. Például a látás útján szerzett információkat összeveti a tapintás, vagy az ízlelés, a szaglás mintákkal és a benne keltett érzésekkel együtt megtanulja értelmezni és ezek alapján döntéseket hozni, cselekvési terveket készíteni.
Megismeri saját testének a lehetőségeit és tágítja, feszegeti a határait. Keresi önmagát és vizsgálja hogyan tud hatni a környezetére.
Az idegrendszer fejlődése során egymásra épülő rendszerben válik egyre összetettebb funkciókra alkalmassá. Időről-időre bizonyos agyterületek fogékonyak az új ismeretek befogadására, ezek szenzitív időablakok, amelyek során az adott képességek kialakulnak. Amikor egy ilyen szakaszban nincsen alkalma a gyermeknek gyakorolni az adott cselekvést, akkor a szenzitív idő lezárultával, már csak jelentős erőfeszítések árán és jóval kevesebb eredménnyel számolhatunk. Ezeken túlmenően még kiszolgáltatottá is válik, hiszen nem alakul ki a praktikussága sem gondolkodásában, sem tervezésében, sem cselekedeteiben.
Mi történik, ha nem érünk rá megvárni, ha nem kísérletezhet?
Sürgetjük, amitől befeszül és frusztrált lesz. Esetleg megcsináljuk helyette az adott feladatot. Ilyen jelentősebb állomás a cipőkötés. Minden mindennel összefügg a gyermek fejlődésében, kölcsönhatásban vannak egymással a különböző agyterületek. Amelyik gyermek még 6 évesen nem tudja bekötni a cipőfűzőket, annak az iskolában más nehézségei is lesznek.
Jó szülő akarsz lenni?
Akkor a legfontosabb, hogy bízz a gyermekedben! Add meg neki az esélyt a kudarcokra és a sikerekre egyaránt!